A rettegés hotelje

Az ördög bennem lakott már akkor, amikor megszülettem - ezt saját magáról mondta H. H. Holmes, Amerika egyik hírhedt sorozatgyilkosa. Kilenc gyilkosságot tudtak rábizonyítani, de 27-et vallott be. Mára már 200 gyilkosság is összefüggésbe hozható vele. Egy óriási szállodában kínozta, majd gyilkolta meg áldozatait. A testrészeik egy részét később eladta.


H. H. Holmes - aki Herman Webster Mudgett néven született - egy földműves családban nőtt föl, apja alkoholista volt.A kis Henry azonban kitűnő tanuló volt, emiatt osztálytársai sokat zaklatták.
Egyszer diáktársai, hogy megijesszék, bezárták a helyi orvos irodájába, ahol arra kényszerítették, hogy szemtől szemben álljon egy csontvázzal, sőt még a csontváz kezét is az arcára rakták. Később azt mondta erről az esetről, hogyeleinte meg volt ijedve, azonban később lenyűgözte az élmény.

H. H. HolmesFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

1886-ban érkezett Chicagóba, hogy ott új névvel, új életet kezdjen. Holmes akkor már bigámista, csaló és szélhámos hírében állt. Hullarablás miatt a rendőrség is kereste. 
Chicagóban gyógyszerésznek adta ki magát, és elkezdett dolgozni ördögi tervén, amitma úgy ismerhet az egyetemes krimirajongó, mint a Murder Castle, vagy a chicagói világkiállítás gyilkos hotele.
Holmes már a hotel építési munkálatai alatt rendszeresen cserélgette a munkásokat arra hivatkozva, hogy nem felelnek meg az elvárt normáknak. A nyomozás során persze arra is fény derült, hogy Holmes
csak azért váltogatta a munkásokat, hogy azok ne jöjjenek rá, mit tervez az ablak és szellőzés nélküli szobákkal, a sötét, alagútszerű folyosókkal és a többi olyan helyiséggel, amit kifejezetten beteg vágyainak kiélésére tervezett.
A hotelben 60 kialakított hangszigetelt szoba volt, a vendégek megfigyelésére alkalmas riasztórendszerek, melyek jelezték, ha valaki olyan helyiségbe tévedne, ahol semmi keresnivalója. A falakon titkos ajtók és átjárok voltak, ami gáz- és kínzókamrákba vezettek.
Egy egész labirintusrendszert épített ki, ahova becsábította, majd változatos kínzások után megölte áldozatait.
A maradványokra is komoly rendszereket állított fel. A holttestek nagy részét, a szerveket, csontokat eladta. Orvosi készségeinek köszönhetően sebészien dolgozta fel a testeket. Azokat a részeket pedig, amit nem tudott hasznosítani, óriási kemencékbe vagy savval teli medencékbe dobta.
Az ördög bennem lakott már a születésemkor. Nem tudok változtatni a tényen, hogy gyilkos vagyok, mint ahogy egy költő sem állíthatja meg az őt hatalmába kerítő ihletet. Amikor születtem, a gonosz maga ott állt az ágyam mellett, amikor megérkeztem ebbe a világba, és azóta is folyamatosan velem volt– mondta egyszer magáról Holmes.
Holmes 1890-től négy éven át gyilkolhatott zavartalanul, mire a hatóságok leleplezték az épületben zajló szörnyűségeket. Bár mivel nagyon precízen eltüntette a holttesteket, ezért a bizonyítás és a bűnjelek felkutatása sem volt könnyű. Végül vérmaradványok, 6-8 év körüli gyerekek csontjai, egy női cipő és egy aranylánc voltak a nyomozás főbb bizonyítékai, amit a ház labiritusrenszerében találtak meg.

FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS/GEYER, FRANK P.

A rendőrök kilenc esetet tudtak mindent kizárólag Holmesra bizonyítani, további neveket maga az elkövető vallott be.  
1894-es letartóztatása után Holmest kötél általi halálra ítélték. Több mint 20 percbe telt mire megfulladt. Külön kérésére koporsóját egy betontömbbe helyezték el.

A ház utóélete

1895-ben a ház egy része leégett. Több szemtanú állította, hogy két férfit láttak gyújtogatni a helyszínen. A legerősebb elmélet szerint chicagóiak tették, akik még a házban esetlegesen fellelhető bizonyítékokat akarták eltüntetni. Más teóriák szerint Chicago városa még a föld színéről is el akarta tüntetni a borzalmakkal teli házat.
1914-ben Pat Quinlan, a ház gondnoka öngyilkos lett. Utolsó üzenetében annyi állt:Nem tudtam aludni."Végül 1938-ban bontották le a házat, amire egy posta épületét húzták fel. A régi háznak mára csak az alapja maradt meg.