Élve feldarabolta áldozatát

2011-09-26 13:39:39
Franciaország – Életfogytiglanra ítélték azt a francia férfit, aki elrabolt és brutálisan megölt egy német származású nyugdíjas asszonyt. A farmer - aki egy francia kisváros polgármester volt korábban - a bizonyítékok szerint előre eltervezte tettét.
Edith M. (+68) korábban egy kölni gimnázium igazgatója volt, majd nyugdíjazása után férjével együtt Franciaországba költözött, még 2003-ban. 2009 szeptemberében éppen barátaival indult vacsorázni a tanárnő, amikor útközben nyoma veszett. Mint kiderült, Yves B (58) Dorogne (Franciaország) volt polgármestere hurcolta el. Elütötte a nőt, kocsijába tuszkolta és egy pajtába vitte.

Edith még életben volt, mikor a férfi egy fűrésszel és egy henteskéssel nekiállt feldarabolni őt. A bűncselekményt valószínűleg előre eltervezte, hiszen előtte egy állaton gyakorolta a technikát.

A legmegdöbbentőbb az volt, mikor a tárgyaláson az áldozat holttestéről készült fényképek bemutatásakor a kétgyermekes családapa szabályosan megörült a látottaknak. A kínzásra és szadizmusra mosolyogva emlékezett vissza és hangosan felnevetett a teremben.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/elve-feldarabolta-aldozatat-2065849

Csepel: kikötözték egy fához, majd légpuskával kilőtték a szemeit.

A Nemzeti Nyomozóiroda nyomozói a gyanúsítotti vallomások alapján azonosították a csepeli Szabadkikötő melletti eperföldön talált négy holttestet, írja a szerdai Blikk. A csepeli hajléktalantáborban történtekről a napilap újabb, minden eddiginél szörnyűbb részletet ismertetett az egyik vallomásra hivatkozva.
A lap szerint több gyanúsított is együttműködik a nyomozókkal. Az egyik feltáró jellegű vallomásból derült ki, hogy az egyik középkorú férfit brutális módon ölték meg: előbb kikötözték egy fához, majd légpuskával kilőtték a szemeit. Ezután elengedték, majd ismét leteperték, és végül nyakig beásták a földbe.
Bartha László az NNI szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg a lap értesüléseit, annyit tett hozzá, hogy a szakértői vélemények még készülnek, a halottak személyazonosságának biztos megállapítása csak ezután lehetséges.
A rendőrök augusztus 11-én Csepelen, egy erdős területen négy, feltehetően emberölés áldozatává vált ember holttestét hantolták ki. A testek azonosítására, koruk, nemük, haláluk pontos körülményeinek és okának megállapítására igazságügyi orvosszakértőt vontak be az eljárásba.
A gyilkosságok egyik gyanúsítottját, B. Dragant, a magát macedónnak mondó, 38 éves szerb állampolgárt azt követően fogták el, hogy egy már huzamosabb ideje Magyarországon élő erdélyi fiatalembernek sikerült megszöknie Csepel "eperföld" néven ismert, hajléktalanok lakta területéről, ahol élve elásták, így kényszerítve rá, hogy megadja bankkártyája PIN-kódját.
Két hét múlva lett a csepeli erdőben történtek ügyében gyilkossággal gyanúsított ember: augusztus 23-án fogták el Csepelen Cs. Jánost, akit egy másik, egy évvel ezelőtt elkövetett gyilkossággal, egy diósdi férfi megölésével gyanúsítanak, de a rendőrség szerint köze lehet a csepeli horrorhoz is.
Egy másik gyanúsítottat, B. Zsolt 32 éves magyar állampolgárt, az osztrák hatóságokkal együttműködve fogták el Bécsben. A férfit ugyancsak annak a diósdi férfinak a megölésével gyanúsítják, amellyel Cs. Jánost és később B. Dragant is meggyanúsították.
A diósdi férfi holtteste még nem került elő, pontosabban egyelőre nem tudni, hogy az övé lehet-e az eperföldi gödörből augusztus 11-én kihantolt négy holttest egyike, vagy pedig az erdőben máshol kell keresni.
http://index.hu/bulvar/2011/09/21/azonositottak_a_csepeli_halottakat/

Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúban

http://velvet.hu/sztori/2010/09/02/vesovel_vagtak_le_rivalisuk_farkat_a_bandatagok/

2010. szeptember 2., csütörtök 15:55
A 26 éves glasgow-i Bryan Hanlonra heten támadtak vésőkkel, kalapácsokkal felszerelkezve, a támadásban levágták a farkát, és kishíján a fülét is elvesztette. Egy héttel korábban ikertestvérét is ugyanez a banda támadta meg: neki fúróval lyukasztották ki a koponyáját. A fiúk ugyan túlélték, de állapotuk válságos. A rendőrség gyilkossági kísérletként kezeli az ügyeket, és előre felszólította a bandatagokat: ne próbáljanak bosszút állni.
Vésőkkel és kalapácsokkal támadó férfiak próbálták megölni egy 26 éves glasgow-i férfit: Bryan Hanlonnak a támadásban vésővel csapták le a farkát, és fél fülét is kishíján elvesztette. Egy héttel korábban Hanlon ikertestvérét, Jamest érte hasonló támadás, neki fúróval lyukasztották át a koponyáját. A fiúk mindketten egy januárban kivégzett rivális bandafőnök baráti köréhez tartoztak, valószínúleg ez lehet a támadás oka – írja a Daily Record.
Bryan Hanlont vasárnap éjjel fél tizenegykor, Glasgow egyik forgalmas főútján érte a támadás: két autó leszorította, majd kirángatták a kocsiból, és hat vagy hét, vésőkkel, kalapácsokkal, késekkel felszerelkezett férfi támadt rá. A támadók levágták a péniszét, az egyik fülét, és kegyetlenül összeverték.

Véres bosszú

Kórházba szállítása után Hanlonon azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani fej- és ágyéki sérülései miatt. Koponyájának egy részét eltávolították, hogy így csökkentsék az agyi vérömlenyek okozta nyomást, majd mesterséges kómába helyezték - írja a Sun. A Scotland Herald úgy tudja, hogy a fiúnak jelenleg is igen válságos az állapota.
A rendőrség gyilkossági kísérlet ügyében indított nyomozást, mivel úgy ítélik meg, hogy támadói végezni akartak Hanlonnal. Graham Clarke felügyelő szerint "a támadás kegyetlenségéből egyértelmű, hogy ezt a fiút meg akarták ölni. Nem hinnénk, hogy ez véletlen rajtaütés lett volna. Célzottan és okkal történt". Bryan Hanlon mellett egy másik férfi is ült a kocsiban a támadáskor, de ő könnyebb sérülésekkel úszta meg az esetet. A rendőrséget és a mentőket egy éppen arra járó szemtanú értesítette.
mon153069
A kép csak illusztráció

Időben érkezett a segítség

Bryan Hanlon ikertestvérét, James Hanlont egy héttel korábban érte hasonlóan brutális támadás. Őt szintén vezetés közben szorították le az útról Glasgow közelében, ráadásul fényes nappal. Mikor kiugrott a kocsijából, hat, fúrókkal, kalapácsokkal és vésőkkel felszerelkezett férfi vette üldözőbe. Miután elkapták, a bandatagok fúróval estek neki, átfúrták a koponyáját, majd autóikat hátrahagyva menekültek el a helyszínről. Hanlon túlélte a támadást, amit valószínűleg szintén csak annak köszönhet, hogy a helyszín mellett elhaladó autósok még időben hívtak segítséget.
Az ikrek vétke állítólag az, hogy mindketten egy drogkereskedelemmel foglalkozó banda tagjának, Kevin “Gerbil” Carrollnak legbelsőbb köreihez tartoztak. Carroll bandája a támadók riválisa, őt magát januárban lőtték le egy helyi áruház előtt. A Hanlon-fiúk részt vettek a temetésén.

Megdöbbentő kegyetlenség

A rendőrség felszólította az ikrek barátait és ismerőseit, hogy ne próbáljanak bosszút állni a történtekért, mert így ők maguk is komoly rendőrségi megtorlásra számíthatnak önbíráskodás miatt.
A Sun egy alvilági körökben mozgó informátora szerint a támadások kegyetlensége még a nagy öregeket is meglepte: "Meglehetősen szélsőséges módja ez a bosszúnak. Nem azzal mész oda az ellenségedhez, hogy levágd a farkát. Ha valaki bepróbálkozik nálad, szúrja a szemedet, akkor nyilvánvalóan megkapja a méltó büntetését, de nem indítasz háborút, és kínzod meg az ellenséged".

Hónapokig akarta kínozni elrabolt áldozatát egy hamburgi férfi

http://velvet.hu/sztori/2011/08/24/honapokig_akarta_kinozni_elrabolt_aldozatat_egy_hamburgi_ferfi/

Komoly túszdráma bontakozhatott volna ki Hamburgban, ha egy szadista emberrabló női áldozata nem tud megszökni fogvatartójától. A férfi pedig már mindent beszerzett, hogy hónapokig kínozhassa áldozatát: rengeteg ételt, fegyvereket, szikéket, tűket. Az ablakokat is totálisan bebiztosította, épp csak egyetlen zárat felejtett el becsukni: áldozata cellájáét.
Egyik döbbenetből a másikba estek a hamburgi rendőrök, miután behatoltak a "hidegvérű szadistának" nevezett Thomas Fischer lakásába, amit ő kínzókamrának rendezett be. A rendőrök szikéket, tűket és fecskendőket is találtak a lakásban, ahol először egy próbababán kísérletezett a 30 éves őrült – írja a Daily Mail.
Később azonba sikerült egy nőt is elrabolnia az utcáról, akit tervei szerint hónapokra bebörtönzött volna. Hiába volt a rengeteg előkészület, a nő kétórányi raboskodás után megszökött fogvatartójától, aki elég balfék módon nyitva felejtette a nő "cellájának", egy telefonfülkének az ajtaját. A megbilincselt 26 éves nőnek szerencséje volt, miután kitörte a földszinti, hangszigeteltté tett lakás ablakát, nem zuhant nagyot. Az ablak elé feszített szögesdróton is átverekedte magát. Fischer észrevette a szökést és áldozata után eredt, de a nő lefutotta őt, és egy barátjánál keresett menedéket. Ezután értesítette a rendőröket, akik letartóztatták a férfit. Fischer azóta egyetlen mukkot sem szólt a hatóságok szerint.

Fegyverek, bombák és rengeteg kaja

movie+Saw+3D000-1
A rendőröket hátborzongató látvány fogadta Fischer otthonában. Az ablakok külső része szögesdróttal volt biztosítva, belülről sütőfóliával és folpackkal fedte be azokat, és deszkákat is tárolt, hogy majd beszögezze a nyílászáróit. Találtak még egy kézigránátot és egy pisztolyt is nála. Nagy mennyiségű tartós élelmiszert is betartalékolt, "mintha hosszas benntartózkodásra készült volna" – áll a rendőrségi közleményben.
A férfi amúgy vélhetően arra készült, hogy a többhónapos kínzás után a levegőbe röpíti a lakást. Ehhez műtrágya-alapú, tűzoltókészülékekbe töltött bombákat állított elő. Amikor a rendőrök ezt felfedezték, 300 embert kitelepítettek a környékről, és így hozták ki a bombákat.

Thommynak nincs szíve

Fischer onnan ismerte az amúgy izraeli nőt, hogy egy közös ismerősük bemutatta neki. Azóta megszállottan meg akarta szerezni a nőt magának. Még pénteken rabolta el, és egyes lapok szerint teherbe is akarta ejteni. "Thommy egy valódi, hidegvérű szadista. Egyetlen egyszer sem láttam őt mosolyogni. Nincs szíve. Ez a disznó évek óta tervezte ezt a bűntényt" – mondta róla egy őt ismerő munkanélküli kertész. Szerinte Fischer rajta keresztül is próbált fegyvert, illetve fogászati eszközöket szerezni.
"Nem volt munkája, de azt mondta, régi náci egyenruhákat árul az interneten jó pénzért. Vett nekünk sört, de ő sosem ivott. Ha egy nő csatlakozott hozzánk, lefagyott. Még sohasem szexelt, ezt elmondta nekünk" – állította róla az egykori kertész. Hozzátette: "Thommy egész boldog lesz a börtönben – biztonságban a saját kis világában".

Inkább brutálisan megöli, csak eltartani ne kelljen: BMW vs. 3 éves gyerek

2011.08.05.
http://velemenyvezer.blog.hu/2011/08/05/inkabb_megoli_csak_eltartani_ne_kelljen_bmw_x6_vs_3_eves_gyerek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_08_05&utm_campaign=index

 
A BMW X6-os fél perc alatt négyszer gurul át a három éves gyereken. Olcsóbb megölni, mint egy életen át fizetni a kártérítést. Ilyenek a törvények, ilyen a bíróság: ennyit ér egy emberi élet az államnak. A Véleményvezér Kína-hetet tart.
A Véleményvezér Kína-hetének végén járunk. Az elmúlt héten bemutatott írásokkal az volt a célunk, hogy rámutassunk, mennyire hamis az a kép, amit az utóbbi időben a kormányzati kommunikáció Kína kapcsán sulykol.

A BMW négyszer ment át egy hároméves gyereken

Szeptember 7-én a kelet-kínai Csiangszu tartományban egy három és fél éves gyereket játék közben elütött egy BMW X6-os, majd még háromszor átgurult rajta. Fél perc alatt összesen négyszer. Az esetről készült videófelvételen jól látható, hogy a sofőr nem hív segítséget, és miután megbizonyosodik arról, hogy a gyerek meghalt, elmenekül. A BMW sofőrjét letartóztatták a közlekedés rendjének megsértéséért, miután az esetről készült videót közzétették a sina.com.cn weboldalon. A halott fiú hozzátartozói arra gyanakszanak, hogy a férfi szándékosan ölte meg a gyereket, ám a rendőrök azt állítják, mivel a gyerek családjának és a sofőrnek korábban nem voltak nézeteltéréseik, semmiféle indíték nem utal gyilkosságra.

„Négyszer gázolt át a fiamon” – mesélte sírva egy helyi lapnak a fiú apja, Li, miközben a történteket megörökítő biztonsági kamera felvételét nézte. „A fiamat szándékosan ölték meg” – mondta.
A BMW a visszapillantótükrökön kívül parkolóradarral is fel volt szerelve, mely figyelmeztető jelzést ad ki, amikor az autó tolatás közben közel kerül valamihez. Li szerint a vezetőnek a fiát is észre kellett volna vennie, hiszen 1,16 méter magas volt, majd hozzátette, amikor először átgázolt rajta, legalább a kocsiból ki kellett volna szállnia megnézni, hogy mi történt.

Az alkoholtesztek kimutatták, hogy a sofőr a baleset idején nem volt ittas. A helyi rendőrség szerint a balesetre sima aszfalton került sor, és a látási viszonyok is jók voltak. Szerintük a BMW vezetője egyszerűen nem nézett hátra tolatás közben, ez vezetett a balesethez.
Az esetről készült videó itt látható, csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Olcsóbb, ha megöli

Válogatás a kínai internetezők hozzászólásaiból:
"Valakin így átgázolni nem probléma Kínában, már ha van pénzed."
*
"Teljesen szándékos! Ha az áldozat meghal, a vétkesnek úgy 200 ezer jüan (kb. 6 millió Ft) kártérítést kell fizetnie. De ha az áldozat súlyosan megsérül, akkor úgy nagyjából minimum 2 millió jüant (kb. 60 millió forint). A BMW-t vezető mocsoknak valószínűleg még börtönbe sem kell mennie."
*
"Ez a törvény hibájából van így. A sofőr számára olcsóbb, ha valakit megöl a baleset során, mintha csak sérüléseket okozna neki."
*
"Jól mondja a fenti hozzászóló: a vezető nyilván úgy gondolta, hogy jobban jár, ha rögtön megöli, jobb, ha egyszer "letudja", mintha egész életére belegabalyodna ebbe a zűrbe. Teljesen szándékos emberölés."
*
"Az X6-os vezetőjének sok pénze van. Remélem, balesetet szenved az autójában és a BMW-jében hal meg!"
*
"Előre-hátra négyszer átmegy rajta, aztán otthagyja: ezért kell őt megvetni. Nem az a fontos, hogy milyen autót vezet."
 A Véleményvezér utóljára is felteszi a kérdést: szeretnénk-e, ha az emberi életnek Magyarországon is ekkora lenne az értéke?

Felvágta a nő hasát és kiszedte belső szerveit

brutális gyilkosság | Döbbenetes információkhoz jutottunk: felvágta az élettársa hasát és kiszedte a nő belső szervei nagy részét Kerekegyházán az a 45 éves férfi, akit gyilkosság gyanúja miatt vettek hétfő reggel őrizetbe. 

 http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/felvagta-a-no-hasat-es-kiszedte-belso-szerveit-399994


A belső szervek nem voltak a szobában, amikor megérkeztek a rendőrök. Mindemellett rejtély, hogy miért nem úszott vérben a helyiség. Ezért is tartott a helyszínelés több órán keresztül Kerekegyházán.
Hasonlóan brutális gyilkosságra nehezen tudnak visszaemlékezni a nyomozók. Nem csoda, hogy eddig nem közölték sem a halál okát, sem pedig a kegyetlen emberölés módját. 
„Csináltam egy hülyeséget! Megfojtottam az élettársam!” Ezzel fogadta a kerekegyházi B. Sándor Kölcsey utcai háza bejáratában a riasztott mentősöket és a rendőröket tegnap. Ő maga tette a bejelentést kora reggel a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletén, telefonon, majd megvárta a kiérkező egységeket.
– Hétfő reggel egy 45 éves férfi bejelentést tett a rendőrség ügyeletére, hogy megölte a feleségét – közölte 7.51-kor a médiával Nyíkos Tamás, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A rendőrök egy kerekegyházi családi háznál ellenőrizték a bejelentést, majd megállapították, hogy a megadott címen valóban történt bűncselekmény. Kollégáim a helyszínen elfogták az ott tartózkodó és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.
K. Istvánné Rózsát, akit mindenki csak Virágnak szólított az utcában, úgy tudta a környezete, hogy „csupán” élettársa volt B. Sándornak. A férfi egy kerekegyházi baromfifeldolgozó üzemben dolgozott, az asszony pedig leszázalékolt rokkantnyugdíjasként élt vele. A szomszédok szerint súlyos anyagi problémái nem lehettek a párnak. Noha az utcabeliek arról beszéltek az újságíróknak a helyszínen, hogy erősen italozott a férfi és a nő is, amit a külvilág felé sem titkoltak. Volt olyan szomszéd, aki megjegyezte: előfordult, hogy a hazafelé tartó nő egymás után kétszer-háromszor is beleesett az útszéli árokba. Egy másik szomszéd pedig azt mondta, hogy az asszony ivott erősebben, azonban viszonylag nem régóta…
  A 45 éves B. Sándort Kecskemétre szállították a rendőrök A 45 éves B. Sándort Kecskemétre szállították a rendőrök
A szemben lakó idős asszony, Zsikla Etelka jól ismerte a Kölcsey utcai házban élő párt. Bejáratos volt hozzájuk. Az idős nőnek – másokhoz hasonlóan - semmilyen elképzelése nem volt reggel még arról, hogy miért gyilkolhatott a férfi.
– Sándor édesanyja is itt lakott jó ideig velük, de három hete elvitte Izsákra a lánya. Ki tudja mi történt volna vele, ha szegény Juliska is itt van vasárnap este – tördelte a kezeit Etelka néni. Ő volt az, aki időnként főzött Sándoréknak. A férfi 49 éves élettársa ugyanis nem tudott főzni. Emiatt is sokat veszekedtek, de Etelka néni szerint ez csupán egyetlen adalék lehetett ahhoz, hogy elszakadt a férfiben a cérna.
A rendőrök nem adtak ki semmilyen információt arról, hogy milyen módon és mikor végzett az élettársával Sándor. – A halál okát az igazságügyi orvosszakértői boncolás fogja megállapítani. Az emberölés módjáról, a bűncselekmény részleteiről tájékoztatást, kifejezetten kegyeleti okokból és a nyomozás érdekében nem kíván adni az eljáró hatóság – mondta hétfő délután Nyíkos Tamás rendőr-főhadnagy.
Így csak a szóbeszéd terjedt Kerekegyházán: eszerint a szeméremcsonttól az álcsúcsáig felvágta a férfi a nő hasát, majd kiszedte a belső szerveket. Ezeket egyébként meg sem találták a szobában, ahol az áldozat feküdt a földön. Ami viszont meglepő volt: nem egy tipikusan vérfürdőre jellemző bűncselekmény helyszínével szembesültek a nyomozók. Azaz nem úszott vérben a szoba. Ami akár azzal is magyarázható, hogy valóban megfojtotta a nőt – még vasárnap este – a férfi. Majd éjszaka, illetve hajnalban kezdett a darabolásához, a belső szerveket pedig elrejtette valahol.
A riasztott rendőrök tegnap reggel hermetikusan lezárták a Kölcsey utcát. Annak ellenére, hogy ekkor már bent ült a 45 éves gyilkos a ház előtt várakozó egyik „csíkos” járőrautóban. Helyszínen tartózkodó tudósítónk úgy látta, hogy csak 10 óra körül szállították el a főkapitányságra, egy „civil” nyomozóautóval. A bűncselekmény ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A helyszínelés alatt megjelent az áldozat barátnője

Még tartott a szemle a gyilkosság helyszínén, amikor megjelent az utcában egy középkorú nő, aki ez elhunyt barátnőjeként mutatkozott be. Azt mondta az utcát lezáró járőröknek, hogy a férfi miatt szokott rá az italra a nő. Félt az élettársától, aki fenyegette. Sőt a barátnő – mint a rendőröknek elmondta – maga is tart a gyilkostól, ezért erősen ódzkodott még attól is, hogy tanú legyen a későbbiekben.

Első dolgok, miért is ez a blog?

A blog célja a különösen kegyetlen, brutális, felfoghatatlan emberi cselekedetek, többnyire gyilkosságok összegyűjtése egy helyre azért hogy felhívja a társadalom figyelmét hogy egyre kegyetlenebb, egyre rosszabb a világunk és ez a hanyatlásnak tudható be.
A híroldalaktól elnézést kérünk akiktől másolunk, de ilyen gyűjtemény még nem volt és a linket is mindig megjelenítjük.

Ha tudsz ilyen történetről akkor küld el nekünk kommentként...