Négy napig főzte megölt feleségét, ezért nem találták a holttestet

Négy napig főzte megölt feleségét, ezért nem találták a holttestet

2012. szeptember 21., péntek 12:54
Három év után bevallotta, hogy mit csinált felesége holttestével az a Los Angeles-i szakács, akit a felesége meggyilkolásával vádolnak. David Viens négy napig főzte a holttestet, hogy ne maradjon semmi nyom, ennek ellenére ártatlannak vallja magát a gyilkosságban.
Egy Los Angeles-i szakács, David Viens felesége három évvel ezelőtt tűnt el. A nyomozás után valószínűvé vált, hogy gyilkosság történt, és a gyanúsított a férj volt, de azóta nem történt szinte semmi előrelépés az ügyben. Egészen a múlt hétig, amikor David Viens 22 éves lánya elmondta a Los Angeles-i bíróságon, hogy korábban viccelődött arról az apja, hogy ha meg akarna szabadulni egy holttesttől, akkor biztosan addig főzné, amíg teljesen szét nem mállik - írja a Daily Mail.
Azt is elmondta, hogy a szülei nem veszekedtek, bár az anyja eltűnése előtti estén az apja arra panaszkodott, hogy az anyja piszkálja, és nem hagyja aludni őt. Ezután a szakács megpróbálta eltorlaszolni egy szekrénnyel a hálószoba ajtaját, hogy a felesége ne mehessen be, de ez nem sikerült, úgyhogy leragasztotta a nő száját, és kikötözte. A nő másnapra meghalt, a férfi pedig azt mondta a lányának, hogy az anyja testét sosem fogják megtalálni.
article-1360431-0D599C69000005DC-294 634x450
Fotó: LAPD
Hasonló sztorit mondott először a rendőröknek is még 2009 októberében, amikor az eset történt azzal a kivétellel, hogy a kikötözött nő meghalt, de azt hozzátette, hogy a felesége korábban már egyszer elszökött otthonról, pontosabban a közös vendéglőjükből, miután összevesztek azon, hogy a nőnek rehabra kell-e mennie.
A rendőrségnek sokáig nem is volt gyanúsítottja az ügyben, eltűntnek kezelték a nőt, különösen azután, hogy David Viens megkérte a lányát, hogy küldjön egy sms-t felesége eltűnése után a felesége egyik barátnőjének, aki a nő hogylétéről érdeklődött. “Jól vagyok, Floridába mentem, hogy új életet kezdjek” - írták meg a barátnőnek, majd a lány megszabadult anyja telefonjától. A rendőrség azután kezdett csak gyilkosság ügyében nyomozni, hogy vért találtak a család házában.
A férjet csak tavaly év elején tudták meggyanúsítani, aki a gyanúsítás hírére öngyilkossági kísérletet követett el, leugrott egy 40 méter magas szikláról. De nem halt meg, csak súlyosan megsérült, a tárgyalásokra is tolószékben kell majd járnia. A kórházi ágyon fekve tett tanúvallomást a rendőrségnek tavaly márciusban, amiben elmondta, hogy valóban megfőzte a feleségét, négy napon keresztül, csak a koponyája maradt meg, amit az anyja házában rejtett el.
Egy kétszáz literes üstbe rögzítette a holttestet a főzéshez, majd a többi éttermi hulladékkal együtt megszabadult tőle. A rendőrök természetesen átkutatták a férfi anyjának a házát, de nem találták meg a koponyát.
article-1360431-0D599C55000005DC-744 634x481
Fotó: LAPD
A férfi nem ismerte be a gyilkosságot, az ügyvédje szerint nem is volt beszámítható azon az estén, mert feleségével sokat ittak és szívtak. Az ügyvéd próbált rávilágítani arra, hogy a feleség sem volt teljesen ártatlan, állítólag rendszeresen fogyasztottak kokaint a férjével, amiből aztán több, komoly veszekedés is lett.
A férfi tárgyalása még tart, akár életfogytiglani börtönt is kaphat, ha bebizonyosodik, hogy ő ölte meg a feleségét. A rendőrök szerint az, hogy öngyilkos akart lenni azután, hogy gyanúsítottá vált, viszonylag egyértelművé teszi a dolgokat anélkül is, hogy Viens tulajdonképpen beismerte volna a tettét.
http://velvet.hu/sztori/2012/09/21/negy_napig_fozte_megolt_feleseget_ezert_nem_talaltak_a_holttestet/

Kirabolta a síneken, otthagyta a metró előtt

Egy férfi nem segíteni mászott le egy eszméletlenül a sínekre zuhanó részeghez a stockholmi metróban, hanem elvette az értékeit, aztán anélkül otthagyta, hogy bárkit is riasztott volna, írja a The Local az Aftonbladet svéd lapra hivatkozva.
43184
Az esetet felvették a biztonsági kamerák is. A 38 éves, Johnnynak nevezett áldozat egy átitalozott este után hazafelé tartott. A felvételekből látszik, hogy a másik férfi követte, és piszkálta is a részeget. Miután leszálltak a metróról, Johnny egy ideig leült egy padra. Nem sokkal később felállt, és a padka mentén sétálva bezuhant a sínekre a Sandsborg állomáson.
Ekkor a másik férfi leugrott mellé, elvette a pénztárcáját, a mobilját és egy aranyláncot. Ezután visszamászott, majd anélkül, hogy bárkinek is jelezte volna a balesetet, elhagyta a metróállomást. A 38 éves áldozatot elütötte az érkező metró, de a súlyos sérülések ellenére túlélte a balesetet.
„Hihetetlen szerencséje volt, de tényleg. A szerelvény a másik irányból érkezett, a vezető észrevette a férfit, és meghúzta a vészféket" – mondta az esetről nyilatkozó rendőr. Az áldozat így is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a bal lábát amputálni kellett, és a jobb könyökénél is protézisre lesz szüksége.
Az esetről készített biztonsági felvételeket a tévében is bemutatják majd. A rendőrség azt reméli, hogy valaki esetleg felismeri a segítségnyújtást elmulasztó férfit.

Benzinkúton gyújtotta fel exét az amerikai férfi

A 40 éves nő a közös gyerekükért ment a kúthoz, ahol az egyedül érkező Roosevelt Mondesir összelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta, majd elmenekült. Az esetet a benzinkút biztonsági kamerái is megörökítették.
Súlyosan megégett az a 40 éves nő, akit egykori barátja, nem mellesleg közös gyerekük apja gyújtott fel egy amerikai benzinkúton - írja a Daily Mail. A férfinál kés is volt, mégis egy sokkal brutálisabb módját választotta sérelmei megtorlásának, és benzinnel locsolta le a nőt.
Roosevelt Mondesir azért találkozott az ismeretlen nevű nővel, mert azt beszélték meg, ott veszi fel a gyereket. A férfi persze nélküle érkezett, és egyből elkezdte benzinnel locsolni, ezért a nő bemenekült a boltba, ahol megpróbálta kizárni az 52 éves egykori barátját.
_
A biztonsági kamerák megörökítették az előzményeket, és a végeredményt is, amikor a nő lángokban állva rohant vissza a helyre. A teherautó-sofőrként dolgozó Mondesir gyalog menekült el, helikopterekkel és kutyákkal három órányi keresés után találták meg.


Korábban is voltak már párkapcsolati gondjai a Floridában élő párnak, februárban a férfi exe bútorait törte össze, később pedig olyan SMS-eket is küldött neki, amiben arra utalt, hogy csak a bosszúra tud gondolni. A nő valószínűleg túléli a brutális támadást.